Megjelent a Heti Mozaik - Szakmai Interjúk 2018

2018-ban egy egész évet szántunk arra, hogy itt a blogon közelebbről bemutassuk a lámpahulladékokkal foglalkozókat és a világítástechnikai hulladékok feldolgozásának folyamatában „érintetteket”.  Az olvasók megismerhették azokat az embereket, akik segítenek az évi kb. 600 tonna higanytartalmú veszélyes hulladék begyűjtésében és a környezettudatos szemlélet terjesztésében.

Célunk megvalósult, és az elmúlt évben megszólaltak nálunk a hétköznapi hősök.

Interjúalanyaink annyi hasznos szakmai információt és érdekességet osztottak meg a beszélgetések során, hogy mindenképp fontosnak tartottuk megőrizni ezeket a riportokat.

Ezért a blogon 2018-ban publikált szakmai interjúkat idén egy könyvbe rendeztük.

hetimozaik.jpg

Heti Mozaik című, most megjelent kiadványunkat eljuttatunk interjúalanyainknak, szakmai és gyártó partnereinknek, a hazai begyűjtőpontoknak, a velünk kapcsolatban álló hulladékgazdálkodási szervezeteknek, a villanyszerelők képzésében részt vevő oktatási intézményeknek, a vezető villamossági nagy- és kiskereskedőknek, közvetlen munkatársainknak és a munkánkról folyamatosan hírt adó média munkatársainak.

Ezzel a kiadvánnyal köszönjük meg nekik, hogy közös munkánk eredményeként hazánkban megvalósulhat a világítástechnikai termékek teljes körforgása.

Értesülj első kézből a mindennapi szelektív hulladékgyűjtéshez kapcsolódó hírekről Facebook oldalunkon!