Sokan nem tudják, hogy Hide The Pain Harold, a netes mém világsztár a hétköznapokon Arató András nyugdíjas világítástechnikai szakember. Az ünnepek apropóján felkerestük, hogy meséljen nekünk szakmai múltjáról és évek óta töretlen mém-karrierjéről.

A gyorsan fejlődő technológia és hatalmas termékválaszték miatt Ön szerint nehezebb dolga van ma egy világítástechnikai szakembernek, mint 10-20 éve?

Szerintem igen. Régen, amikor még egyetemre jártam, akkor szét volt választva, hogy erősáram – gyengeáram. És a világítástechnika az erősáramba volt sorolva. Most meg átcsúszott az elektrotechnika gyengeáramú részére a LED technológia forradalma miatt. Ezt annyi mindent megváltoztatott, hogy újra kell tanulni az egész szakmát. Az alapok nyílván változatlanok, de az eszközpark teljesen kicserélődött.

Mit tart legfontosabb szakmai sikereinek?

Az egyik, a Világítástechnikai Társaság alelnöksége. Több cikluson keresztül is megválasztottak. Ez egy nagyon tevékeny időszaka volt az életemnek.
A másik, amire szintén büszke vagyok, az az Épületvillamosság című könyv megalkotása. Több szerzővel együtt írtuk meg ezt az átfogó szakkönyvet, amit lehet a villanyszerelők Bibliájaként is aposztrofálni. Ebben a könyvben van egy világítástechnikai fejezet, amit nagyrészt én írtam. Ez a könyv már a nyolcadik kiadását érte meg. Egyrészt nem tudnak annyit nyomtatni belőle, hogy ne fogyna el, másrészt kétévente újra kell szerkeszteni, mert annyira gyorsan változik a technika.

Hogyan ismerte meg Önt a nagyvilág? Elmesélné nekünk?

Ez véletlenek sorozata, ami teljesen hétköznapi módon kezdődött egy nyaralással. A nyaralási képeimet föltöltöttem az iwiw-re - akkor még nem volt Facebook. Így keresett meg egy hivatásos fotós, hogy ilyen karakterű modellt keres és lenne-e kedvem modellt állni. Hát ugye az ilyen dolog kenegeti az ember hiúságát, rámondtam, hogy szívesen. Megcsinálta az első sorozatot, tetszett neki, nekem is tetszett. Többször visszahívott és több száz kép készült. Stock adatbázisba készültek a fotók, amelyek így megvásárolhatóak lettek, reklámokba, cikk illusztrációként alkalmazhatja őket a vásárló. Én hivatalosan hozzájárultam ezek nyilvános felhasználásához, kivéve három megosztó területet: politika, szex és vallás. Egy idő múlva kíváncsi voltam, hogy mi lett ezeknek a képeknek a sorsa. Rá is találtam több helyen, orvosként, tanárként, otthon barkácsoló emberként illusztráltam cikkeket. Pár hónap múlva megint megnéztem, hogy mi újság, és akkor megláttam az első mém-eket. Most utólag már tudom, mi történt, de akkor ez egy sokkhatás volt, egy elég megdöbbentő dolog. Az történt, hogy valahol valaki Amerikában összegyűjtötte ezeket a stock fotókat és a haverjainak kiposztolta, hogy csináljunk valami vicceset. Egyfajta háziversenyt szervezett, hogy gyártsunk vicceket ebből a fickóból. Nem is tudtam legelőször, hogy mit csináljak, végig kellett gondolni a lehetőségeket. Nyilván ezek lopott képek voltak, nem vették meg hivatalosan, mert ha megvették volna, tudták volna, hogy nem szabad megváltoztatni. Bármilyen retorzió után az interneten úgyis megmaradtak volna ezek a tartalmak, így nem sok értelmét láttam ez ellen hadakozni. Ráadásul voltak olyan mémek, amik kifejezetten tetszettek. Például azok a fajták, amik valamilyen híres festményt, történelmi személyiséget, fotót alakítottak át velem.
Jött a másik ötlet, hogy minden csoda három napig tart, és majd elfelejtik. De nem ez történt, eltelt egy-két év és egyre nőtt a mémek száma, folyamatosan nőtt az ismertségem az egész világon.
A Hide the pain Harold nevet az internet népe aggatta rám. Azt mondták, hogy ennek a pasinak valami baja van, ez egy kínvigyor, ami az arcán van. Ő valami nagy bánatot rejteget, így elneveztek Hide the pain Haroldnak. Az elején ahány ország, annyiféleképpen hívtak, a franciák például Maurice-ként emlegettek.

A rengeteg mém szereplés mellett akadtak olyan felkérések, amelyek célja több volt a szórakoztatásnál? Esetleg van olyan vicces kép, amire különösen büszke?

Büszke nem vagyok, elfogadom, megtörtént velem. Ami miatt aztán én ezt felvállaltam ezt a szerepet, az egy orosz srác miatt volt. Ő kinyomozta az elérhetőségemet, és elmesélte, hogy Oroszországban nagyon népszerű vagyok, de a többség azt hiszi, hogy én nem vagyok valós személy, csak Photoshoppal készítették el a karakteremet. A döntő dolog az volt, hogy megjelentek hamis oldalak, és több százezer követője volt ezeknek az oldalaknak. Ekkor megint jött a dilemma, hogy ezekre az oldalakra semmi ráhatásom nincs. Viszont ha más meg tudja csinálni, akkor én is meg tudom, és ha én vagyok az oldalgazda akkor csak az szerepelhet rajta, amit megtűrök ott. Akkor vállaltam igazán fel ezt a szerepet. Onnantól vált nyilvánossá, hogy én egy létező személy vagyok.
Érdekes módon ennek volt egy pozitív hozadéka is. A durva és sértő mémek rögtön megszűntek egyik napról a másikra. Ha ez egy igazi ember, akkor ne bántsuk.
Persze ezzel elindult a lavina, ami addig csak úgy csordogált. De ahogy egy élő személyhez lehetett kötni a mémeket, ezzel más szempontból is pozitívan változott meg a dolog, megkerestek fölkérésekkel, megbízásokkal, s egy csomó helyet bejártam a világon ennek köszönhetően Londontól Szibériáig. Ezek között volt sok olyan felkérés, amit szívességből vállaltam, de voltak reklámfelkérések is, amikből kis bevételem is keletkezett. Itthon is sokan meghívnak egyetemi találkozókra, évfolyam bulikra. Talán a legnagyobb megtiszteltetés az volt, amikor előadónak hívtak egy TED konferenciára. A világ minden részén ismert TED (Technology, Entertainment, Design, azaz technológia, szórakoztatás, dizájn) konferenciák témáját kifejezi a szervezők fő jelszava: „ideas worth spreading”, azaz olyan gondolatok, amelyeket érdemes terjeszteni. 

Hogy a szakmához kapcsolódik-e? Nem. Ez egy teljesen más szerep. Viszont érdekességképp elmondom, hogy ahol legelőször megállítottak az utcán, és szelfit kértek, az egy világítástechnikai konferencia helyszínén volt. Én tartottam ott egy előadást, és én naiv, azt hittem, hogy olyan fantasztikus hatása volt ennek, hogy meg szeretnének örökíteni, aztán kiderült, hogy egy csudákat, felismertek az internetről.

Környezettudatos ember Ön? Mit tanácsolna az olvasóknak? Miben kellene még fejlődnie a hazai szakembereknek, illetve a lakosságnak környezettudatosság szempontból?

Én úgy hiszem, hogy környezettudatos vagyok. A régi izzólámpákat még a háztartási hulladékba teszem, mert abban nincs veszélyes anyag, a kompakt fénycsövet, egyenes fénycsövet a gyűjtőhelyre viszem, a ledek pedig nem égnek ki.
A műanyag és papír hulladékot is szelektíven gyűjtöm, és igyekszem minél kevesebb palackozott vizet inni és erről minél több embert meggyőzni. Autóba is csak akkor ülök, amikor ez feltétlenül szükséges, egyébként a közösségi közlekedést használom.

Hogyan telnek az ünnepek egy világszerte ismert szereplő otthonában?

Nálunk is nyugodtan telnek majd az ünnepek, most nincs aktuális felkérés, ami megzavarhatná az ünnepeket. Családi körben ünneplünk feleségemmel és építészmérnök fiammal. Én is Boldog Karácsonyt kívánok az olvasóknak!

Szepesi György