A nemzetközi összefogás eredményei

Egy korábbi bejegyzésünkben már bemutattuk a világítástechnikai szektor elektromos és elektronikus berendezéseinek hulladékaival foglalkozó, a vezető európai szervezeteket összefogó EucoLight munkáját.

eucolight_report_cover.jpg

A szervezet a közelmúltban publikálta az elmúlt két évre vonatkozó jelentését, amelyben olvashatunk a 2016-2017 időszakban elért eredményekről is.

Az EucoLight az alábbi területeken végez fontos, hiánypótló szakmai munkát:

el1.jpgKörkörös Gazdaság

A szervezetnek fontos szerepe volt a kiterjesztett gyártói felelősség általános követelményeinek kialakításában. Az EucoLight által benyújtott 4 konkrét javaslatot az Európai Parlament figyelembe vette a szabályozás kialakítása során.

el2.jpg

A hulladék-begyűjtési célok kiszámításának módszere

A szervezet 2 helyzetjelentése hozzájárult, hogy az EU irányelve által meghatározott, a lámpahulladékok begyűjtésére megfogalmazott céladatok kiszámításának módszerében javításokat hajtsanak végre.

el3.jpg

Elektromos és elektronikai berendezések besorolása

Az EucoLight szakmai magyarázattal segíti az új technológiával működő világítótestek (pl. LED-es fényforrások) szakmailag helyes besorolását.

el4.jpg

A WEEE európai szabványai

A szervezet szakértői hozzájárultak a világítástechnikai hulladékok gyűjtési, szállítási és kezelési szabványainak kialakításához.

el5.jpg

A tagok eredményeinek elismerése

A szervezet az „EucoLight Recycling Light Awards” díjjal ismeri el a tagok által megvalósított projekteket, melyek célja a begyűjtési ráta növelése, az ökológiai lábnyom csökkentése és a WEEE irányelvek végrehajtásának ösztönzése.

Az EucoLight 2016-2017-es részletes, angol nyelvű jelentése elérhető ezen a linken.