Kreatív pályázat: Világíts rá te is a lámpahulladékok szelektív gyűjtésére!

A beszélgetés apropóját egy izgalmas pályázat adja: a Világítástechnikai Társaság január 17-én meghirdette „Világíts rá!” című kreatív felhívását. Ennek részleteiről kérdezem Forgó Krisztiánt, a társaság alelnökét.

forgo_krisztian_resize.jpg

Honnan jött a pályázat ötlete?

A pályázat ötletét a Földművelésügyi Minisztérium célzott programja adta. Ebben a programban a hazai hulladékgazdálkodással és szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos lakossági szemléletformálásra fordítható támogatásra lehetett pályázni.  A Világítástechnikai Társaság célkitűzései között már régóta szerepelt egy olyan program, melynek keretében nyitni tudunk a fiatal korosztály irányába. Szerettük volna, ha nem csak a világítástechnikai szakma, hanem a lakosság számára is ismert lenne, hogy kik vagyunk, mivel foglalkozunk, és milyen problémákkal lehet Társaságunkhoz fordulni. Erre kiváló lehetőséget biztosít a Földművelésügyi Minisztérium pályázata, hiszen egy általunk szerevezett tehetségkutató versenyen keresztül juthat el Társaságunk neve olyan emberekhez, akiket más módon csak nagyon nehezen tudnánk megszólítani. Ráadásul mindezt most egy olyan nemes cél mögé állva tudjuk megtenni, mint a lámpahulladék szelektív gyűjtésének népszerűsítése, valamint a környezettudatos világítás fontosságának hangsúlyozása.

Milyen fő üzenetet szeretnétek átadni ezzel a programmal? Mire szeretnétek megtanítani a lakosságot?

A magyar világítástechnika előtt álló alapvető kihívás az, hogy amíg az elmúlt másfél évtizedben a szelektív hulladék gyűjtése az iskolai programoknak, társadalmi kampányoknak köszönhetően elérte a „mindennapos”, tudatos odafigyelés kategóriát, addig a lámpa, fénycső és az úgynevezett gázkisüléses elven működő lámpák hulladékainak szelektív gyűjtése, elvitele gyűjtőpontokba még nem képezi „alap” gondolati, érzelmi szinten a hétköznapi emberek mindennapjainak részét.

Az elektromos és elektronikai termékek gyártóinak felelőssége már nem áll meg a szavatosság és alkatrészek biztosításánál, a hulladék visszavétele, begyűjtése és annak újrahasznosítása ugyanúgy része a termékek életciklusának. Szeretnénk, ha a begyűjtés és az újrahasznosítás társadalmi felelősségvállalássá is válna. A környezettudatos világítás azonban túlmutat a hulladékok szelektív gyűjtésén. A tudatos döntés előkészítéséhez szükséges tudnunk, hogy mit, mivel és hogyan és szeretnénk világítani. Az alapvető világítástechnikai tudnivalók megismertetésében, valamint ezen kérdések megválaszolásában nyújt segítséget a Világítástechnikai Társaság.

Kiket szólít meg a felhívás?

Általánosságban elmondhatjuk, hogy minél fiatalabb valaki, annál fogékonyabb az új dolgokra, annál nagyobb eséllyel tud beépülni valami új a gondolkodásába, mindennapi rutinjába. Ezt a fogékonyságot szeretnénk kihasználni a pályázat során. Ezért – bár a pályázat célcsoportja a 10-40 éves korosztály -, kiemelt fókuszcsoportunk a 10-25 év közötti fiatalok. Kampányunkkal őket szólítjuk meg.

Miért éppen ezt a kreatív formát választottátok? Milyen alkotásokra számítotok?

Hisszük, hogy ők azok, akik pályaműveikkel úgy tudnak megszólítani más embereket, akár más korosztályokban is, hogy annak üzenete, mondanivalója be tud épülni az emberek gondolkodásába. Ezen - jövő nemzedéknek is szóló – üzenetek megfogalmazására biztosítunk most lehetőséget a „Világíts rá!” pályázat kapcsán. A pályázóknak három kategóriában van lehetősége üzenetet megfogalmazni és pályaműveket beküldeni. Ez a három kategória a rajz, kisfilm és a vers vagy dal.

Milyen nyereményekkel jutalmazzátok a legjobbakat?

Azt gondolom, hogy egy igazán vonzó csomagot sikerült összeállítanunk a legjobb pályaműveket beküldők részére.  Az beérkezett anyagokat zsűri fogja elbírálni és kategóriánként hirdetünk majd első három helyezettet.

Fontos, hogy egy pályázó egy kategóriában csak egy pályázatot adhat be, de minden kategóriában készíthet pályaművet. A nyerhető díjak szabadon felhasználható MEDIA MARKT vásárlási utalványok lesznek, a következő értékekben:

  1. helyezett számára: bruttó 50.000,-Ft
  2. helyezett számára: bruttó 25.000,-Ft
  3. helyezett számára: bruttó 5.000,-Ft

Láthatja majd a közönség a beérkezett műveket?

2018.03.21-én rendezzük meg a pályázatot lezáró sajtótájékoztatót. Ez alkalommal nyitjuk meg  a Világítástechnikai Társaság székhelyén, a Világítás Házában (1042 Budapest Árpád út 67. I. em. 6.), a beérkezett pályaművekből rendezett kiállítást, amelyet 1 hónapon keresztül tekinthetnek majd meg a kedves érdeklődők. A sajtótájékoztató és kiállítás megnyitó alkalmával történik meg az ünnepélyes eredményhirdetés, és a nyeremények átadása a díjazottak részére.

Jöjjön néhány gyakorlati részlet: hová és milyen határidőig lehet küldeni a pályázati anyagot?

A pályázatokat 2018. 01.17-től 2018.02.23-áig várjuk. Ekkor zárul a pályázat, és megkezdődik a beérkezett művek zsűrizése. A bíráló bizottság elnöke Straub Dezső Jászai Mari-díjas színművész lesz.

Az elkészült pályaműveket háromféle módon is beküldhetik a pályázók. Email-ben a vtt@vilagitas.org címre. Postai vagy személyes úton pedig a MEE Világítástechnikai Társaságnak címezve a  1042 Budapest, Árpád út 67, 1. em. 6. címre. Jelige: „Világíts rá!”

Ez a pályázat a lakosságot szólítja meg. A szakma már mindent tud a lámpahulladékok helyes kezeléséről?

Ha nem is mindent, de jelen pillanatban mindenképpen többet, mint a lakosság többsége. Köszönhető mindez a Világítástechnikai Társaság iparági kommunikációjának, és az Electro-Coord Nonprofit Kft. erős piaci jelenlétének és rendkívüli aktivitásának. A két társaság megállapodásából született egy olyan rendhagyó együttműködés, melyhez csatlakozva a Világítástechnikai Társaság jogi tagjai lehetőséget kaptak, hogy hulladékgazdálkodási kötelezettségeiknek szervezett körülmények között tegyenek eleget.

Mint korábban már elmondtam, a pályázatunkkal szeretnénk felhívni a lakosság figyelmét a lámpahulladékok szelektív gyűjtésének fontosságára. Az ehhez szükséges infrastrukturális háttér már rendelkezésre áll, a szervezett begyűjtés és hulladékfeldolgozás megoldott. A lakosság részére, már most is több mint 20.000 db lámpahulladék gyűjtőedény van kihelyezve országszerte.

Te a Világítástechnikai Társaság mellett a gyártói oldalt is képviseled a HOFEKA Kft. ügyvezetőjeként. A mai termékek és a technológiai fejlődés ismeretében te már sejted, hogy 10-20 év múlva hogyan kell kezelnünk a világítástechnikai hulladékokat?

Van egy elképzelés a fejemben, ami nagyon idealista. Gyermekeimre és a jövő generációkra gondolva őszintén bízom benne, hogy mai felgyorsult világunkban mindenkinek jut ideje elgondolkodnia egy kicsit arról, hogy mi tehet a jövőjéért.

Fontosnak tartom, hogy a fogyasztás központú termelés diktálta rendkívüli igények ne írják felül a fenntartható fejlődés szabályait. 

A HOFEKA Kft.-nél, egy-egy új termék tervezésénél, korábban is és most is különös figyelmet fordítunk a megfelelő alapanyagok kiválasztására. Az rövidtávú anyagi haszon helyett mindig előtérbe helyeztük a termékminőséget, időtállóságot valamint az életciklus végével a felhasznált anyagok újrahasznosíthatóságát. A világítótesteink gyártásához felhasznált anyagok 99%-ban újrahasznosíthatók.

Mi az, amit magánszemélyként tehetünk?

Jó lenne, ha mindenki a kis mikrokörnyezetében is példát tudna mutatni – csakúgy, mint a szülők a gyermekeinek - és a tőle telhető legtöbbet tenné környezetének megóvásáért, az élhető jövőért. Háromgyermekes apukaként fontosnak tartom, hogy gyermekeimmel megismertessem a szelektív hulladékgyűjtés, környezettudatos gondolkodás fontosságát. Feleségemmel együtt ennek megfelelően neveljük gyermekeinket. Családommal rendszeres vendégei vagyunk a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű évente megrendezett nyíltnapjainak. Azon kívül, hogy a gyermekek számára is rendkívül érdekes és élmény dús programokat kínálnak a hasonló rendezvények, ilyenkor szembesül az ember igazán azzal, hogy milyen hatalmas munkát végeznek a környezetünkért dolgozó cégek.

Világítsunk rá együtt a szelektív gyűjtés fontosságára és tegyünk együtt gyermekeink jövőjéért!

Szerző: Burgmann Nóra